A Havasi Cincérek kalandjai
A hűvös hegyekben, a Nagyhegy
oldalában, egy virágos tisztás közepén élt a hegy nagy öregje, az Ősöreg
Bükkfa. Ki tudja már, hogy hány éves is volt, hiszen minden állat, madár, sőt a
szomszédos fák is csak Ősöreg Bükkfaként ismerték, emlegették. A kérge telis-teli
volt odúkkal, repedésekkel, így sok-sok mókus, madár, rovar talált benne
lakásra.
A tövéhez közel, a kérge alatt lakott
a Havasi Cincércsalád. Cincérapuka mióta az eszét tudta itt lakott, innen járt
el erdei kalandozásokra. Egy ilyen kalandozás alkalmával találkozott Cincéranyukával,
s ahogy egymás szemébe néztek, egyből tudták, hogy együtt élik le életüket. Így
mentek haza a kéreg alatti kis lakásba, az Ősöreg Bükkfába. Cincéranyuka és
Cincérapuka közösen díszítgették a lakásukat, szépen berendezték, és esténként
arról álmodoztak, hogy egy nap majd benépesítik a cincérlakást, ciripelésükkel
örömet szerezve az Ősöreg Bükkfának, vidámságot hozva a virágos tisztás életébe.
Nem is telt el sok idő, és sorban jöttek a gyerekek:
Cincérnagyfiú, Cincérfiú, és Cincérkislány. A cincérgyerekek sokat játszottak szerte
a fán és a fa tövében is.
A Cincércsalád szeretett nagyokat
sétálni a környéken, bebarangolták a virágos tisztást, sőt még azon túlra, az
erdő mélyébe is eljutottak. Szerettek a tisztáson sétálni, sok szép virágot
figyeltek meg, beszívták a finomabbnál finomabb illatokat, nagyokat pihentek, és
napoztak a selymes fűben. De ha sétáltak, akkor is felügyeltek az erdő rendjére,
ezért sokszor vitték magukkal a fiúk a kardjukat.
Egyszer, amikor éppen élvezték a
csodásan sütő nap sugarait, a tisztás szélén arra figyeltek fel, hogy
valahonnan halk, ismeretlen dallam száll a levegőben; mintha valaki ciripelne a
közeli bokrok alatt. Felkerekedtek hát és elindultak a hang irányába, mert
kíváncsiak voltak, honnan is ered a mesésen elciripelt dallam. Egy magányosan
ciripelő idősebb cincérhölgyre találtak. Amikor elbeszélgettek,
összeismerkedtek egymással eldöntötték, hogy családtaggá fogadják, mint
Cincérmamát, hiszen nagyon jól érezték magukat együtt. Sokszor hallgatták
Cincérmama meséit, együtt rajzolgattak, énekeltek, az Ősöreg Bükkfa tövében.
Így éldegéltek vidáman, ám ha idegent
láttak a környéken a fiúk gyorsan felvarázsolták magukra a páncéljukat,
elővették fakardjukat, s így felvértezve vigyázták az Ősöreg Bükkfa biztonságát.
A lányok pedig – a Cincéranyuka, a Cincérmama és a Cincérkislány – sokszor
készítettek finomabbnál finomabb falatokat. A kis kéreg alatti lakásból pedig csodás
szép otthont, Cincérlakot varázsoltak.
Egyszer közös nagy sétájuk alkalmával
észrevettek egy kis gonosz sárkányt az Ősöreg Bükkfa közelében. A Kissárkány
alig volt nagyobb a Cincérnagyfiúnál, ám nagyon erősnek tűnt és úgy közeledett,
mintha senki nem tudná megállítani. A Kissárkány a szájából előtörő lánggal
próbálta felperzselni az ő kedves fájuk környékét! A fiúk – Cincérapuka, Cincérnagyfiú
és Cincérfiú – hamar felvarázsolták kékesen ragyogó páncéljukat, ott teremtek
rögtön a Kissárkány előtt és megkérdezték tőle, hogy mégis mit csinál? A Kissárkány
válasz helyett egyre nagyobb és forróbb lángnyelveket fújt – ezzel is
kifejezve, hogy ne álljon senki az ő útjába, mert ez itt most már az ő birtoka!
A lányok pedig szaladtak vízért a patakhoz a hegy aljába, hogy elolthassák az
ébredező tüzet.
A fiúk kardjukat előrántva, harcolni
kezdtek a Kissárkánnyal, mert az folyamatosan fújta - okádta a forró lángnyelveket.
Szerencséjükre a Kissárkányt sokkal jobban érdekelte, hogy minél nagyobb lángot
fújjon, minthogy küzdjön a cincérfiúkkal. Ezért mikor elég közel értek hozzá a
Cincérapukának sikerült leterítenie a Kissárkányt. Azonban hiába sikerült
legyőzniük a Kissárkányt, mert a torkából előtörő lángok meggyújtották a földön
heverő száraz leveleket, gallyakat! De szerencsére a lányok a vízzel épp időben
érkeztek vissza, ügyesen ráloccsantották az egyre jobban lángra kapó avarra, s
az sisteregve elhamvadt, nem terjedt tovább; megmenekült az Ősöreg Bükkfa is!
Így mentették meg a cincérek az
Ősöreg Bükkfát, és persze az erdőt is. Az erdő lakói ettől kezdve hősként
emlegetik a Havasi Cincércsaládot – pedig igazából sose voltak hőscincérek,
csupán vigyáztak szeretett erdejük, és az otthont adó Ősöreg Bükkfájuk biztonságára.
Ezután is rendületlenül járőröznek,
őrzik az erdő rendjét – de persze mulatoznak is, dalolva, vidámságot varázsolva
ezzel az Ősöreg Bükkfa, és a körülötte sürgő–forgó minden fajta élőlény számára.
